Rengeteg helyezés, hárman az országos döntőben
Hárman is bekerültek az 1. c osztályból a Tudásbajnokság Tanulmányi Verseny szegedi országos döntőjébe.
A Tudásbajnokság országos levelező versenyére tízen jelentkeztek az osztályunkból. Kitartóan és pontosan végezték a tanév során a feladatokat, így arany minősítést kaptak. A megyei szintű versenyen 8 ügyes és bátor első osztályosunk mérettette meg magát. Ez komoly kihívást jelentett, hiszen az olvasási szövegértésük még nem tart a feladatok könnyű értelmezése szintjén. Még a betűtanulás végére sem érkeztek el. A megyei mezőnyben mégis remekül szerepeltek. Első, 2., 3., 4.,5., 6., 7., 10. helyezettünk is lett és hárman országos döntőt is írtak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. A legkisebbek is csodákra képesek egy kis bátorítással!
Simon Edit:
Tóth Réka 3. hely-matematika, országos döntőbe jutott
Korhut Lilla 4. hely-matematika, országos döntőbe jutott
Hammersberg-Ganczstuckh Miklós 5. hely-matematika
Czibere Dóra 6. hely-matematika
Farkas Bernadett 7. hely-matematika
Ragályiné Szabó Enikő:
Czibere Dóra 1. hely-környezetismeret, országos döntőbe jutott
Farkas Bernadett 2. hely-magyar nyelv
Kurucz Barnabás 10. hely-környezetismeret
Az országos versenyen Czibere Dóra 8. helyezett lett környezetismeretből. Korhut Lilla 15. és Tóth Réka 20. helyezést ért el matematikából. Gratulálunk nekik! Csak így tovább! Jövőre folytatjuk!

Legutóbbi frissítés:
2026. 06. 04. 22:49