177 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 tábornokát Aradon, Pesten pedig sortűz végzett az első magyar miniszterelnökkel, gróf Batthyány Lajossal.
Az idei megemlékezésen a mártírok utolsó perceire, illetve a volt kormányfő utolsó napjára koncentráltunk. A rádióműsor, majd a Batthyány emlékmű koszorúzáskor Kálmánchelyi-Papp Hajnalka főigazgató-helyettes asszony beszéde is erről szólt. Kiemelve, hogy az ő helytállásuk is kellett ahhoz, hogy ma szabadon éljünk egy elnyomástól mentes országban.
A koszorúzók egyperces néma főhajtással adóztak a koszorúzás végén az október 6-án ártatlanul kivégzett szabadságharcosokra.
Iskolánk földszintjén található a hatodik évfolyamosok által készített tablókból összeállított emlékfal, melynek létrehozása Káli Anna kolléganő munkája.
A rádióműsorban szerepelt Mády-Nánássy Eszter, Major Izabella, Szőts Regő és Krasznai Laura a 6.c osztályból, valamint Jaskó Vivien és Jóga Liza a 7.a osztályból. A szövegek betanulását Szabóné dr. Nagy Enikő segítette.
Az emléknap szervezője, Kopjári István minden résztvevő kollégának és diáknak hálásan megköszöni a segítségét.