Címlap

A történelem verseny eredményei

2022, június 14 - 22:45
„Gyökereim a földbe kötnek”

Városi történelem versenyt hirdetett a DEMKI Józsai Közösségi Ház az Árpád-kori szentek és királyok történetéből, az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére. A legjobb 12 csapat versenyzett a döntőbe június 9-én délelőtt.

 

Iskolánkat három csapat képviselte, akik az érdekes feladatok teljesítése után, amelyek között még a Szent Korona pontos összeállítása is szerepelt, igen szép eredménnyel zárták a döntőt.

A TÖRI VADÁSZOK csapata a második helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Enyedi Panna, Litauszki Alíz és Veres Klára a 6.A osztályból.

A HÁROM ÍJÁSZ csapata a harmadik helyen végzett a döntőn. A csapat tagjai: Bedekovics Barnabás, Nábrádi Balázs és Ungár Zsuzsanna a 6.C osztályból. Mindkét csapat felkészítő tanára Kopjári István volt.

Az ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK csapata a legjobb ötödikes trióként fejezte be a versenyt. Abari Edina, Gulyás Maja és Sipos Zita 5.C osztályos diákok felkészítő tanára Paczné Iván Edit volt.

A csapatok értékes jutalmakat vehettek át munkájuk elismeréseként.

Gratulálunk a csapatok tagjai mellett a felkészítő tanároknak és a szervezőknek is.

 

 

 

 

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.